Noha az evangélium hirdetése lehet misszió, maga a misszió azonban nem csak az evangélium hirdetése! Mindazok a romantikus képek és sztereotípiák, melyek a misszionáriusokról a fejünkben élnek, mára elég messze kerültek a valóságtól. Leegyszerűsítve és parodizálva, a tipizált felfogás szerint az az ember nevezhető misszionáriusnak, aki egy messzi ország őserdejébe utazik, ahol bozótvágó késsel tör magának utat, hogy pucér őslakókhoz eljutva Jézusról prédikáljon.
Nyilván nem kell hosszasan bizonygatni, mennyire nem ennyi a misszionáriusi életforma. Ha valaki misszionáriusi munkára adja magát, sokkal többet kell tennie, minthogy prédikál, majd néhány dalt gitáron előad hozzá a hallgatóságának. Ha jól belegondolok, azok az emberek, akik misszionáriusnak nevezhetők a közelemben, nem egy munkát, hanem inkább egy életformát választottak maguknak.
Az igehirdetésen túl személyes kapcsolatokat ápolnak a körülöttük élő emberekkel. Családokat látogatnak, segítenek, ha kell, akkor kétkezi munkával is. Tulajdonképpen egyfajta sorsközösségben élnek azokkal, akik felé missziójuk mutat. Sokkal több és mélyebb ez, mint az általam csak "derült égből a villám"-evangélizációnak nevezett esemény, amikor szellemi rohamosztag módjára megjelenik egy csapat keresztény, lezavar egy evangélizációs programot és eltűnik a helyszínről.
Szerintem a misszió igazi megértéséhez érdemes még egy fogalmat bevonni, mégpedig a Missio Dei kifejezést, azaz magyarul az "Isten missziója" elvet. David J. Bosch, aki kimerítő könyvet írt a misszió paradigmaváltásairól, jól érzékelteti, hogy egyre inkább hangsúlyeltolódás következik be annak a felfogásnak a javára, miszerint a misszió Isten missziója. Korábban inkább úgy gondoltak rá, mint valami kulturális cselekedetre, ahol a "civilizálatlan" népeket a nyugati misszionáriusok hozzájuttatják a haladás kellékeihez, vagy esetleg úgy, mint az egyház terjedésének eszközére. Karl Barth volt az elsők között, aki a XX. században elkezdte hangsúlyozni a Missio Dei-t, vagyis hogy a misszió magának Istennek a tevékenysége. Az előbb említett Bosch szerintem szépen fejezi ki mindezt:
"A misszió tehát Isten odafordulása a világhoz, s az egyház ennek a missziónak az eszköze. Az egyház azért van, mert misszió van, nem pedig fordítva."Mélyreható következménye lehet annak, ha ezt az ember felismeri. Ha a Missio Dei elve kerül középpontba, akkor lehet hogy kevesebb "projektünk" lesz, kevesebbet koncentrálunk "az egyház terjesztésére" és inkább maga az evangélium, a megváltás kerülhet fókuszba? A lényegi munkát ugyanis mindenképpen Isten végzi.
Milyen egy igazi misszió, milyen egy igazi misszionárius? Mennyire felel meg jelenleg ennek az elvnek a mai egyház?
sytka
