Feltettünk pár kérdést fiataloknak ...

... mivel a Kelet-Európa Misszió jövő nyár elejére Médiatábort szervez, ahol a jelentkezők öt témakörben (újság- és blogírás, rádiózás, filmezés, fotózás, web) képezhetik majd magukat, és friss tudásukat reményeink szerint tovább csiszolják Isten Országának ügyéért. Kérdőívünk nem csupán a táborról, hanem a keresztény fiatalok médiafogyasztási szokásairól is elárul dolgokat.

El kell árulnom, hogy türelmetlen vagyok, mert nem várom meg a dolog végét. Még számos kérdőívet szeretnénk kitöltetni, ami alakíthatja a végeredményt, ám az eddig beérkezett válaszokból is felsejlik néhány tendencia, ami egy mai keresztény fiatal médiáról alkotott képét illeti. Egyelőre nem szeretnék konkrét számokat és adatokat írni, inkább csak hangosan gondolkodnék az eddigi eredményekről.

Azon nem lepődtem meg, hogy a keresztény fiatalok többsége a televízió és a könyvolvasás helyett az internetet, azon belül többnyire a Facebook-YouTube párost preferálja. (Az viszont kisebb meglepetést okozott, hogy a jelek szerint a fiatalok közül többen olvasnak naponta újságot, mint ahányan tévét néznek). Az internetes szörfözgetés kapcsán szinte teljes konszenzus alakult ki arról, hogy a weben található anyagok közül a tartalom alapján érdemes szemezgetni - a minőség, a frissesség és minden más szempont csak messze ezután következik a listán. Azt is megtudtuk, hogy a keresztény fiatalok álláspontja szerint az interneten leginkább "fogyasztott" kategória a humor: a személyes, elgondolkodtató, bulvár, közéleti vagy különféle szakmákhoz köthető témák népszerűségben csak a viccelődés után következnek. Nagy léptékben még elárulom, hogy a kérdőívünket kitöltők többnyire keresztény könyveket vesznek kézbe (amelyikük olvas), ám leginkább világi rádiót, televíziót néznek (ez alól talán a Golgota Rádió jelent csak kivételt), meglepő módon pedig igen népszerű köztük a Mai Ige nevű kiadvány. Többségük dicsőítő zenét hallgat és akadnak köztük többen, akik szeretik a tudományos ismeretterjesztő műsorokat. Az általunk felkínált öt szakterület közül a legtöbben a filmezésben és fotózásban próbálnák ki magukat.

Ahogy fentebb már említettem, korántsem fejeződött be felmérésünk, ám minden újabb paksaméta csak erősíteni látszik az előbb röviden összefoglalt véleményeket. Ha nem történik komolyabb változás a válaszokat illetően, akkor talán rajzolhatunk egy halvány profilt arról, milyennek is kell elképzelni manapság egy hívő fiatalt.

A keresztény fiatalok többsége eszerint egy állandóan internetező, néha keresztény könyvet vagy újságot olvasó fiú vagy lány, aki szerint az embereket a szórakozás és a humor mozgatja. Elképzelt emberünk az online médiavilágban mindenevő, keresztény és nem keresztény tartalmakat is fogyaszt. Az interneten kívül a nyomtatott termékek (könyv és újság) esetében egyértelműen a kereszténység felé billen a mérleg, míg a rádió és televízió világában a keresztény fiatal - nyilván a választék hiánya miatt is - szinte csak világi csatornákat követ figyelemmel.

Röviden tehát ő az a lány vagy srác, akit meg akarunk szólítani, aki előtt még ott áll a jövő, aki még többnyire alakítható, akiben még van energia és rugalmasság a változáshoz. Hogyan szólítsuk meg őt?

Amikor Isten "odafordul"...

Ha valakinek azt a szót mondják, hogy "misszió", tapasztalatom szerint a következő képzetekben kezd gondolkodni: "távoli országok", "utcai evangélizáció", "szegény emberek", "térítés", "gyülekezetplántálás" és ehhez hasonlók. Tulajdonképpen gyakran hajlamosak vagyunk összekeverni a missziót az evangélizációval.

Noha az evangélium hirdetése lehet misszió, maga a misszió azonban nem csak az evangélium hirdetése! Mindazok a romantikus képek és sztereotípiák, melyek a misszionáriusokról a fejünkben élnek, mára elég messze kerültek a valóságtól. Leegyszerűsítve és parodizálva, a tipizált felfogás szerint az az ember nevezhető misszionáriusnak, aki egy messzi ország őserdejébe utazik, ahol bozótvágó késsel tör magának utat, hogy pucér őslakókhoz eljutva Jézusról prédikáljon.

Nyilván nem kell hosszasan bizonygatni, mennyire nem ennyi a misszionáriusi életforma. Ha valaki misszionáriusi munkára adja magát, sokkal többet kell tennie, minthogy prédikál, majd néhány dalt gitáron előad hozzá a hallgatóságának. Ha jól belegondolok, azok az emberek, akik misszionáriusnak nevezhetők a közelemben, nem egy munkát, hanem inkább egy életformát választottak maguknak.

Az igehirdetésen túl személyes kapcsolatokat ápolnak a körülöttük élő emberekkel. Családokat látogatnak, segítenek, ha kell, akkor kétkezi munkával is. Tulajdonképpen egyfajta sorsközösségben élnek azokkal, akik felé missziójuk mutat. Sokkal több és mélyebb ez, mint az általam csak "derült égből a villám"-evangélizációnak nevezett esemény, amikor szellemi rohamosztag módjára megjelenik egy csapat keresztény, lezavar egy evangélizációs programot és eltűnik a helyszínről.

Szerintem a misszió igazi megértéséhez érdemes még egy fogalmat bevonni, mégpedig a Missio Dei kifejezést, azaz magyarul az "Isten missziója" elvet. David J. Bosch, aki kimerítő könyvet írt a misszió paradigmaváltásairól, jól érzékelteti, hogy egyre inkább hangsúlyeltolódás következik be annak a felfogásnak a javára, miszerint a misszió Isten missziója. Korábban inkább úgy gondoltak rá, mint valami kulturális cselekedetre, ahol a "civilizálatlan" népeket a nyugati misszionáriusok hozzájuttatják a haladás kellékeihez, vagy esetleg úgy, mint az egyház terjedésének eszközére. Karl Barth volt az elsők között, aki a XX. században elkezdte hangsúlyozni a Missio Dei-t, vagyis hogy a misszió magának Istennek a tevékenysége. Az előbb említett Bosch szerintem szépen fejezi ki mindezt:

"A misszió tehát Isten odafordulása a világhoz, s az egyház ennek a missziónak az eszköze. Az egyház azért van, mert misszió van, nem pedig fordítva."

Mélyreható következménye lehet annak, ha ezt az ember felismeri. Ha a Missio Dei elve kerül középpontba, akkor lehet hogy kevesebb "projektünk" lesz, kevesebbet koncentrálunk "az egyház terjesztésére" és inkább maga az evangélium, a megváltás kerülhet fókuszba? A lényegi munkát ugyanis mindenképpen Isten végzi.

Milyen egy igazi misszió, milyen egy igazi misszionárius? Mennyire felel meg jelenleg ennek az elvnek a mai egyház? 

sytka

Mit jelent hirdetni?

Ha találomra megkérdeznénk embereket, hogy mi jut eszükbe a hirdetés szó kapcsán, akkor szinte biztos vagyok abban, hogy a reklámokra gondolnak. Elmondanák, hogy vannak újsághirdetések, na meg TV hirdetések. És milyen igazuk van!

Egyes emberek hirdetéseket készítenek, hogy elmondják másoknak - lehetőleg minél többeknek - az üzenetüket. Ennek tartalma elég széles körű, a mosóportól a musicalig, a fagyitól a cserépig számos hirdetéssel találkozunk, mondhatni percről-percre.

Nézzük meg a hirdetések egyik kedvelt módját! Nemrég Budapest belvárosától az M5-ösig megszámoltam, hogy mennyi óriásposztert látok a kb. 20 perces úton, és 298-ig jutottam. Ez matekul gyakorlatilag azt jelenti, hogy 4 másodpercenként láttam egyet. (Persze, ha figyelembe vesszük, hogy az utat is néztem, akkor még tömörebb élményben volt részem...)

Namármost, ha elgondolkodom azon az igén, hogy... 

"Ezután (Jézus) így szólt hozzájuk: "Menjetek el szerte az egész világba, hirdessétek az evangéliumot minden teremtménynek." (Márk 16:15) 

... akkor a fenti eseménysorból közvetlen következhetne, hogy számos Jézusról és az Igéről szóló hirdetést láttam útközben. De mégsem. Egyetlen egyet sem, azaz bocsánat, a Jézus Krisztus Szupersztár musical előadásának egy plakátján megakadt a szemem. Ennek az egynek volt valamennyi köze Jézushoz... Azt persze nem állítom, hogy az óriásposzter a megfelelő csatorna Jézus üzenetének leghatékonyabb közvetítésére, de mindenképpen el kell gondolkodni azon, hogy melyek azok a kifejezésmódok, amelyek illenek az Örömhír hirdetéséhez, illetve el is tudják érni a ma emberét. Azokat az embertársainkat, akiknek hozzánk hasonlóan, feltartózhatatlan információáradattal kell megküzdenie nap mint nap.

maxym